Első itt levő napomon úgy döntöttünk,
hogy meglátogatjuk Liverpool varosát, ha már nincs is annyira messze. Sajnos
nincs közvetlen busz járat, átszállással 2,5 óra az út, de azokban a zseniális
bőr székekben sikerült végig aludni az utat. A cél az volt, hogy legyen meg a 2
stadion és utána a Mersey partjáig felmegyünk, és a végére hagyjuk a belvárost.
Itt térképen is meg lehet nézni: http://goo.gl/DfFGPy
El is indultunk az Anfield
roadra, amely a kert varoson át vezetett. Nem telt el sok idő, mikor az utazás
egyik „fénypontjához” értünk. Egy kedves helybeli lakos tartott bemutatót arról,
hogy már pedig hogyan is kell itt a Mersey partjánal kutyát sétáltatni. Két kis
testű puli szerű fehér kutya volt nála. Egyikre rászorította a nadrágszíjat,
hogy hámnak az is megteszi. A másikat pedig a hóna alá kapta, mert több öv nem
akadt nála. Ez még így elég jó is volt, csak mikor elindult elkezdtek csúszkálni
a dolgok. A puli ki a hóna alól illetve a nadrágja le. Fogalmazzunk úgy, hogy diszkrét
távolságból követtük szenvedését 10-20 percig és közben szakadtunk a röhögéstől.
Itt van par kép róla.
A kertvaros rész egészen szép volt, erről is
kattintottam párat.
Majd utána minél közelebb értünk az LFC stadionjához annál
inkább hasonlított a környék kispestre, azzal a különbséggel, hogy sokkal több
a szemét. Ez amúgy az egész túrára igaz, hogy ez a régió nem szereti használni
a kukát, életem egyik legnagyobb csalódása volt ebben a tekintetben. Az Anfield
stadiont megtekintettük kívülről, hol van az a hely ahol több mint 20 éve nem
tudjak milyen bajnokságot nyerni.
Számomra elég nagy érdekesség, hogy a városi
rivális stadionja pár sarokra volt csak innen. Oda is elmentünk, de ott kb.
semmi látnivaló nem volt már. Ha nem vagytok időmilliomosok és nincs Everton
meccsre jegyetek, akkor teljesen fölösleges odamenni. Viszont a két stadion
között elterülő park az kifejezetten kellemes hangulatú volt.
Innen a
tenger felé vettük az irányt. Fontos tudni Liverpoolról, hogy kikötőváros, és
hogy az egész tölcsértorkolat be van építve dokkokkal. De ezek már mind
lepusztult romok, ugyanis míg a 20. század elején egy hajó megrakodásához 20
ember folyamatosan dolgozott 12 napig, addig ma az automatizálásnak és a konténereknek
köszönhetően 12 óra alatt telítődnek meg sokkal nagyobb hajók. (Erről részletesebben
mesél a Liverpool Múzeum.) Ezért ez a rész a magyarországi laktanyákra hasonlít
leginkább.
Remek paintball épületek es horror film helyszínek lehetnének,
de igazából csak elhagyatott romok. Elérve a folyóhoz a város szebbik részével ismerkedhetünk
meg. Itt sorra vannak a múzeumok és az impozáns épületek.
Mindenképp érdemes
bemenni a Liverpool Múzeumba, igazan jól bemutatja a város egészet. Az ipart,
az itteni életet, a város és a tenger kapcsolatát, a zenei es kulturális életet
(Beatles), és a sportot. A kiállítás három szintes, interaktív jellege kifejezetten
szórakoztató. Miután itt mar a tízedik megtett km-en túl voltunk, ezért nem is erőltettük
a többi múzeumot. Még végig mentünk a sétáló utcán, bekukkantottunk a vasútállomásra
és egy parkban lepihentünk, hogy megvárjuk a buszt. A vásárló utca hatalmas és
mivel vasárnap délután mentünk, ezért tömeg is volt rendesen. A vasútállomás eléggé
modern, de kb. az üzletek több helyet igényelnek benne mint a vagányok. A
parkban lepihenve pedig el lehetett kezdeni bámészkodni.
Megfigyelhető, hogy az
angolok nem csak alapvetően rondák, hanem kifejezetten kövérek is. Hogy ezt egy
kicsit leplezzék szűk tapadós ruhákat hordanak. Nagy divat a leggings és a
harisnya úgy önmagában és nem kell sokáig várni egy zokni-szandál viseletért
sem. Haza felé úton a jól bevált „inkább alszunk úgy gyorsabban telik az idő” taktikát
alkalmaztuk Péterrel. Miután megérkeztünk jöhetett a vacsora és utána mentünk a
helyi sport pubba billiárdozni. Ez a sportbár remek hely, kifejezetten
irigykedtem. A campus területén belül helyezkedik el és pont olyan, amilyennek
lennie kell egy campus kocsmának. Talán nálunk a Martos csocsó klub hasonlít rá
valamelyest, de lenne még hova fejlődnie. Van egy nagy terem pulttal minden szükséges
kocsmai játékkal (billiárdasztalok, darts táblák, csocsó asztalok, stb.) és egy
másik még nagyobb terem a komolyabb bulis események számára. A billiárd után
pedig nyugovóra is tértünk.