Se focihoz, se a kutya setaltatashoz

Első itt levő napomon úgy döntöttünk, hogy meglátogatjuk Liverpool varosát, ha már nincs is annyira messze. Sajnos nincs közvetlen busz járat, átszállással 2,5 óra az út, de azokban a zseniális bőr székekben sikerült végig aludni az utat. A cél az volt, hogy legyen meg a 2 stadion és utána a Mersey partjáig felmegyünk, és a végére hagyjuk a belvárost.

Itt térképen is meg lehet nézni: http://goo.gl/DfFGPy

El is indultunk az Anfield roadra, amely a kert varoson át vezetett. Nem telt el sok idő, mikor az utazás egyik „fénypontjához” értünk. Egy kedves helybeli lakos tartott bemutatót arról, hogy már pedig hogyan is kell itt a Mersey partjánal kutyát sétáltatni. Két kis testű puli szerű fehér kutya volt nála. Egyikre rászorította a nadrágszíjat, hogy hámnak az is megteszi. A másikat pedig a hóna alá kapta, mert több öv nem akadt nála. Ez még így elég jó is volt, csak mikor elindult elkezdtek csúszkálni a dolgok. A puli ki a hóna alól illetve a nadrágja le. Fogalmazzunk úgy, hogy diszkrét távolságból követtük szenvedését 10-20 percig és közben szakadtunk a röhögéstől. Itt van par kép róla.

A kertvaros rész egészen szép volt, erről is kattintottam párat. 

Majd utána minél közelebb értünk az LFC stadionjához annál inkább hasonlított a környék kispestre, azzal a különbséggel, hogy sokkal több a szemét. Ez amúgy az egész túrára igaz, hogy ez a régió nem szereti használni a kukát, életem egyik legnagyobb csalódása volt ebben a tekintetben. Az Anfield stadiont megtekintettük kívülről, hol van az a hely ahol több mint 20 éve nem tudjak milyen bajnokságot nyerni. 

Számomra elég nagy érdekesség, hogy a városi rivális stadionja pár sarokra volt csak innen. Oda is elmentünk, de ott kb. semmi látnivaló nem volt már. Ha nem vagytok időmilliomosok és nincs Everton meccsre jegyetek, akkor teljesen fölösleges odamenni. Viszont a két stadion között elterülő park az kifejezetten kellemes hangulatú volt. 

Innen a tenger felé vettük az irányt. Fontos tudni Liverpoolról, hogy kikötőváros, és hogy az egész tölcsértorkolat be van építve dokkokkal. De ezek már mind lepusztult romok, ugyanis míg a 20. század elején egy hajó megrakodásához 20 ember folyamatosan dolgozott 12 napig, addig ma az automatizálásnak és a konténereknek köszönhetően 12 óra alatt telítődnek meg sokkal nagyobb hajók. (Erről részletesebben mesél a Liverpool Múzeum.) Ezért ez a rész a magyarországi laktanyákra hasonlít leginkább.

Remek paintball épületek es horror film helyszínek lehetnének, de igazából csak elhagyatott romok. Elérve a folyóhoz a város szebbik részével ismerkedhetünk meg. Itt sorra vannak a múzeumok és az impozáns épületek. 

Mindenképp érdemes bemenni a Liverpool Múzeumba, igazan jól bemutatja a város egészet. Az ipart, az itteni életet, a város és a tenger kapcsolatát, a zenei es kulturális életet (Beatles), és a sportot. A kiállítás három szintes, interaktív jellege kifejezetten szórakoztató. Miután itt mar a tízedik megtett km-en túl voltunk, ezért nem is erőltettük a többi múzeumot. Még végig mentünk a sétáló utcán, bekukkantottunk a vasútállomásra és egy parkban lepihentünk, hogy megvárjuk a buszt. A vásárló utca hatalmas és mivel vasárnap délután mentünk, ezért tömeg is volt rendesen. A vasútállomás eléggé modern, de kb. az üzletek több helyet igényelnek benne mint a vagányok. A parkban lepihenve pedig el lehetett kezdeni bámészkodni.

Megfigyelhető, hogy az angolok nem csak alapvetően rondák, hanem kifejezetten kövérek is. Hogy ezt egy kicsit leplezzék szűk tapadós ruhákat hordanak. Nagy divat a leggings és a harisnya úgy önmagában és nem kell sokáig várni egy zokni-szandál viseletért sem. Haza felé úton a jól bevált „inkább alszunk úgy gyorsabban telik az idő” taktikát alkalmaztuk Péterrel. Miután megérkeztünk jöhetett a vacsora és utána mentünk a helyi sport pubba billiárdozni. Ez a sportbár remek hely, kifejezetten irigykedtem. A campus területén belül helyezkedik el és pont olyan, amilyennek lennie kell egy campus kocsmának. Talán nálunk a Martos csocsó klub hasonlít rá valamelyest, de lenne még hova fejlődnie. Van egy nagy terem pulttal minden szükséges kocsmai játékkal (billiárdasztalok, darts táblák, csocsó asztalok, stb.) és egy másik még nagyobb terem a komolyabb bulis események számára. A billiárd után pedig nyugovóra is tértünk.

Előzmények és az utazás

Nos, eljött az idő, hogy meglátogassam a szigetországot. Petya biztosítja a kedvező szállás lehetőséget, amit nem szabadott kihagyni. A fő cél az volt, hogy végre eljussak egy ManUtd meccsre, Moyes ide vagy oda, bar azért az öreg Fergie kibírhatta volna még egy évig.

Szóval egyik este elhatároztuk magunkat és kinéztünk egy meccset. MU-Hull, erre még volt elég sok jegy és néztem hozza repülőjegyet is. Egyik vásárlás sem ment zökkenő mentesen, ugyanis meccsre jegyet csak akkor tudsz venni, ha van official membership-ed az adott szezonra. Szóval hiába az olcsó jegy a membership vásárlása kb. duplázza a meccs költségeit. A másik parás dolog, h a membership csomagod kézbesítése a royal mail-en keresztül történik. Ez addig szép es jó, amíg a magyar határon belülre nem jut az a csomag. Onnantól kezdve szorongathatod éjszakánként a kis párnádat, hogy ne ess bele a „upsz ezt elkevertük” faktorba. En nem szorongattam eléggé, szóval nem érkezett meg, de szerencsére a jegyiroda eléggé segítőkész volt, megtörtént a kivételkezelés. A repülő jegyekkel: ezt már gondolom sokan tapasztaltátok, hogy ha találtok olcsó jegyet, akkor azt kb egyből meg kell venni, mert gyorsan változik az ára. Én még vacilláltam 2 napot rajta es egyből ugrott 15eFt-ot a jegy ára. Ennyi elég is az előtörténetről.

Az utazás: nem túl izgalmas sztori, lényegében csak a biztonsági ellenőrzéstől paráztam egy kicsit, kb annyira mint műtét előtt a katétertől. Vetkőzés után átmentem a kapun, pirosat kaptam, akkor kezdtünk barátkozni az ellenörző sráccal. Úgy gondolta, hogy mielőtt elkötelezné magát, azért csak feltérképezi a választását. Elkezdte a „simi-tapit” és szerencsére ennyiben is maradtunk. Azt mar tényleg nem értettem h a nadrágomba miért nézett bele, ott mar nem volt semmi neki való. A második érdekesség, hogy én naiv, azt gondoltam kulturált tehetős emberek utaznak Angliába, de ez a feltevésem is megdőlt, amikor a gate-hez értem. A sorban a tipikus csőcselék, aki megy szerencsét próbálni nyugatra 80as átlag iq es persze tisztelet a kivételnek. Letudva a repülést, még 1,5 órás buszút várt rám amire a National express járatát választottam. Ez szolgáltatás, ami itt folyik. Az egész országon belül rengeteg távolsági járatuk van korrekt áron. A buszról es a pályaudvarról csináltam pár képet.

Elkülönülő várakozó tömbök

Ebben bizony nem kihívás elaludni.

Minden megállóban külön váró tartozik az egyes kapukhoz, és amikor megérkezik a busz, akkor a sofőr egyesével ellenőrzi a jegyeket és az utas listát. Nem lehet több utas, mint ahány hely van a buszon, és ha valaki 1-2 percet késne, akkor még meg is várja. Maga a busz eléggé komfortos, bőr üléseket tartalmaz, és kényelmesen el lehet férni. Aki ide utazik annak csak ajánlani tudom. A bradfordi pályaudvaron mar vart ram Petya. Elindultunk a campus felé, és közben megcsodáltam bradfordot éjszakai fényében pompázni. Itt 1 kép, amin még mi is rajta vagyunk: